2005. január. 16. 12:20 MTI Utolsó frissítés: 2005. január. 16. 12:23 Itthon

Hiller február közepén távozik

Február 14-én távozik a kulturális miniszteri pozícióból Hiller István és onnantól kizárólag MSZP-elnök lesz. Hiller pártelnökké választása után ígérte meg, hogy a 2006-os választási kampány előtt távozik a miniszteri székből.

Hiller István, az MSZP elnöke vasárnap bejelentette: február 14-én lemond kulturális miniszteri posztjáról és kizárólag pártelnökként folytatja munkáját. "Annak a lehetősége áll előttünk, hogy 2006-ban győzzünk. A parlament tavaszi ülésszakának kezdetétől minden erőmmel és energiámmal ezt a közös sikert kívánom szolgálni" - fogalmazott Hiller a párt budapesti évindító rendezvényén. Hozzátette, hogy 2005 a választási felkészülés éve lesz.

Hillert 2003. májusában nevezték ki kulturális miniszternek, 2004. októberében az MSZP elnökévé választották. Már elnökké választása után azt nyilatkozta, hogy az MSZP-nek főállású pártelnökre van szüksége, ezért a 2006-os választási kampány előtt lemond miniszteri posztjáról, konkrét időpontot azonban nem jelölt meg. Kovács László, az MSZP korábbi elnöke egyzserre töltötte be a pártelnöki és a külügyminiszteri posztot.

Hiller távozásával másodszor üresedik meg a kulturális miniszter széke. 2003. tavaszán Görgey Gábor arra hivatkozva mondott le, hogy eredetileg csak egy évre vállalta a tárca vezetését.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.