2005. február. 02. 19:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 02. 19:16 Itthon

Halálos autóbaleset történt a 4-es főúton

Két személy meghalt, négy pedig megsérült abban a súlyos közlekedési balesetben, amely a 4-es számú főút Nyírtura - Nyírpazony közötti szakaszán történt szerdán délután; a balesetet egy, az uralmát a járműve felett elvesztett sofőr okozta.

A főúton három személygépkocsi ütközött, s az egyik külföldi, szerbia-montenegrói rendszámú járműben két személy életét vesztette - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az egyik elhunyt személy kiesett a gépkocsiból, míg a másik halottat, illetve egy nőt a helyszínre riasztott négy tűzoltóegység tagjai szabadították ki az összeroncsolódott járműből - közölte Takács László őrnagy, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. Hozzátette: a másik két kocsiban további három személy sérült meg, így a mentők négy embert szállítottak a nyíregyházi kórházba.

Az ügyeletes arról is beszámolt, hogy a sérültek közül kettőnek az állapota súlyos, míg ketten könnyebb sérülést szenvedtek. Az eddigi megállapítás szerint a súlyos balesetet egy Nyíregyháza felől érkező autó vezetője okozta, aki elvesztette uralmát a járműve felett és a szembe jövő sávban frontálisan ütközött a szerbia-montenegrói autóval, amelybe hátulról egy másik gépkocsi is belerohant - közölte a szabolcsi rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a baleset helyszínét a vizsgálat idejére, több órára lezárta a rendőrség a forgalom elől.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.