2005. január. 28. 09:18 MTI Utolsó frissítés: 2005. január. 28. 09:22 Itthon

Csökkent a halálos balesetek száma a magyar utakon

Több mint 19 ezer személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2004 első tizenegy hónapjában, öt százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki a KSH frissen közzétett adataiból.

A balesetek száma az ország valamennyi régiójában nőtt, legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon, közel 16 százalékkal.

A balesetekben 1 200-an vesztették életüket, huszonöttel kevesebben, mint egy évvel korábban. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma 3,5 százalékkal, a könnyű sérüléses balesetek száma 6 százalékkal növekedett 2003 hasonló időszakához képest.

Ötödével nőtt az ittasan okozott balesetek száma, és ezek az esetek 6 százalékában halálos kimenetelűek voltak. A KSH szerint száz balesetből tizennégyet ittas állapotban követtek el. Arányuk a Nyugat-Dunántúlon, a Dél-Alföldön és az észak-magyarországi régióban volt a legmagasabb, 18 százalék.

Az összesítés szerint a balesetek 90 százaléka a járművezetők hibájából történt, ezen belül, a motorkerékpár-vezetők több mint ötödével, a teherszállító járművek vezetői 11 százalékkal több balesetet okoztak, mint 2003-ban.

A közutakon baleset következtében súlyos sérülést közel nyolcezren szenvedtek, könnyebben sérültek mintegy 17 800-an. Jelentősen, közel harmadával több személy szenvedett sérülést az autópályákon 2003 azonos időszakához viszonyítva. A növekedés az M5-ös autópályán volt a legnagyobb, ahol a sérültek száma több mint két és félszeresére nőtt - áll a KSH közleményében.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.