2004. október. 27. 09:53 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Egyre több balesetet okoznak az ittas vezetők

Az alkoholfogyasztás miatt 14 százalékkal több baleset történt Budapesten idén január és augusztus között, mint egy évvel korábban - derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb adataiból.

A tavalyi év azonos időszakához képest két százalékkal több, 2754 személy sérült meg közúti közlekedési balesetben Budapesten ez év januárja és augusztusa között - számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése. A balesetek előidézésében 118 esetben játszott szerepet az alkohol, az összes baleset közül 64 volt halálos kimenetelű, amely hattal haladja meg a tavaly ilyenkori számot.



A balesetek során 3519 személy sérült meg, közülük 66-an meghaltak. A sérültek száma 4,5 százalékkal, az elhunytaké 14 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.



Pest megyében 2004 első nyolc hónapjában 1556 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, 7,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Halálos áldozattal 80 baleset járt, 19 százalékkal kevesebb a tavaly ilyenkorinál. A balesetek előidézésében 244 esetben játszott szerepet az ittasság, ez 43 százalékkal haladja meg az előző év január-augusztusit.



A megyében 2175 személy szenvedett közúti közlekedési balesetet, 6,1 százalékkal több, mint 2003 első nyolc hónapjában. A balesetek következtében az előző év azonos időszakához viszonyítva 22 százalékkal kevesebb, 92 személy vesztette életét. (MTI)
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.