2005. január. 12. 15:35 MTI Utolsó frissítés: 2005. január. 12. 15:39 Itthon

Az ombudsman jogsértéseket állapított meg a rendőrségnél

A rendőrök nem megfelelő körülmények között végzik munkájukat, valamint egyes törvények sem megfelelőek, állapította Takács Albert, aki szerint ez veszélyezteti a rendőrök, de az állampolgárok alkotmányos alapjogait is.

A rendőrség hivatásos állományát és közalkalmazottait érintő alkotmányos visszásságokat tárt fel vizsgálata során az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese - közölte az ombudsmani hivatal szerdán. A rendőrök nem megfelelő higiéniai, egészségügyi és biztonsági körülmények között végzik munkájukat, valamint egyes törvények sem megfelelőek, állapította meg az egyéni panaszok alapján indított átfogó vizsgálat alapján Takács Albert helyettes ombudsman.

A Készenléti Rendőrség rendőrei számára nincs megfelelő számú fekhely a laktanyában, így a feladatok előtt és után képtelenek megfelelő körülmények között pihenni. Megemlíti azt is, hogy a pihenőnapok idejének bizonytalansága kiszámíthatatlanná teszi az állomány magán- illetve családi életét.

A "szolgálati érdek" fogalma pedig kellő szabályozás híján annak veszélyét hordozza magában, hogy a parancsnokok bármikor erre hivatkozva önkényes döntést hozhatnak - olvasható a helyettes ombudsman közleményében. A vizsgálat során Takács Albert megállapította, hogy a rendőrök évek óta nem kapnak gépkocsivezetői pótlékot, annak ellenére, hogy rendszeresen vezetnek szolgálati autót.

Kifogásolta az ombudsman a biztonsági felszerelések nem megfelelő minőségét, a rendszeres és megfelelő kiképzés hiányát. Ez veszélyezteti a rendőrök, de az állampolgárok alkotmányos alapjogait is. Kitért a túlszolgálat díjazásának szabályozásának hiányára és annak következményeire is.
 
Összességében a rendőrök emberi méltósághoz, pihenéshez és szabadidőhöz, illetve megfelelő jövedelemhez jutásához való jogát, a jogállamiság és jogbiztonság követelményének hiányát, a diszkrimináció tilalmának megsértését is megállapította vizsgálódásai során az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese.

Takács Albert több fővárosi kerületi és vidéki rendőrkapitányságon is tájékozódott, és a Készenléti Rendőrségen megismert problémákkal és hiányosságokkal találkozott. A helyettes ombudsman több jogszabály módosítási és kiegészítési  javaslatot tett a belügyminiszternek, és ajánlásokat fogalmazott meg az országos rendőr-főkapitánynak is.

(MTI)

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.