2004. december. 22. 15:20 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 22. 17:15 Itthon

Battonyai rászorultak kapják Gyurcsány egyhavi fizetését

Mintegy hatvan szociálisan rászorult között osztják szét a miniszterelnök egyhavi fizetését Battonyán.

"Egy helyi alapítvány számlájára már megérkezett Gyurcsány Ferenc egyhavi illetménye, s annak szétosztásáról a város önkormányzatának szociális munkatársai döntenek" - mondta Karsai József, a térség szocialista párti országgyűlési képviselője.

A miniszterelnök fizetéséből átlagosan tízezer forintot kaphat majd több alacsony nyugdíjjal rendelkező, mozgássérült, rokkant ember, vagy legalább hat gyermeket nevelő szülő.

Az adományozás körülményeire vonatkozó kérdésre válaszolva a képviselő elmondta, a miniszterelnök feleségének megkeresése alapján ő javasolta, hogy a pénz kerüljön a battonyai rászorultakhoz.

"A támogatandók lehetséges köréről feljegyzést készítettem Dobrev Klárának, aki egyetértett a javaslatommal, s ez alapján utalták át a pénzt" - mondta Karsai József.

"A miniszterelnök felesége azonban nem kívánta a nyilvánosságot tájékoztatni erről az akcióról, ám a battonyaiak körében mégis elterjedt a hír" - közölte a képviselő.

László Boglár kormányszóvivő az MTI kérdésére elmondta: a miniszterelnök minden havi fizetését felajánlja, elsősorban gyermekjóléti szervezetek javára. Mint mondta, ez a miniszterelnök magánügye, és mint ahogy eddig sem hozták nyilvánosságra, hogy kiknek ajánlotta fel jövedelmét, ezt a jövőben sem kívánják megtenni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.