2004. december. 10. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 10. 16:17 Itthon

A kormányt bírálja a Nemzeti Sporttanács

A tanács 11 tagja nyílt levélben kéri a kormányt, vizsgálja ki, miért nem került az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága elé az NS december 3-án elfogadott ötpontos határozata.

Egyben a nyílt levél aláírói felvetik, van-e értelme az Nemzeti Sporttanács (NS) működésének, ha az illetékesek a törvényi előírásokat figyelmen kívül hagyva elmulasztják kellő időben összehívni, s a Nemzeti Sporthivatal (NSH) képviselői az NS-sel ellentétes álláspontot képviselnek.

A levelet Schmitt Pál (MOB-elnök), Berényi János (a Nemzeti Sportszövetség, az NSSZ elnöke), Gémesi György (MOB-alelnök), Török Ferenc (a Wesselényi Sport és Közalapítvány Kuratóriumának elnöke), Zsivótzky Gyula (a Nemzet Sportolója), Istvánfi Csaba (a Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke), Nébald György (a Választott Sportbíróság elnöke), Nádas Pál (a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke), Vass Károly (a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a SOSZ elnöke), Frenkl Róbert (a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke), valamint Wisinger János (a Magyar Szabadidő Sportszövetség képviselője) írta alá.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.