2004. november. 29. 17:24 MTI Utolsó frissítés: 2004. november. 29. 18:06 Itthon

Népszavások "igazolnak át" a Magyar Nemzethez

A Népszava sportrovatánál dolgozók veszik át január elsejétől a Magyar Nemzet menesztett sportújságíróinak helyét.

Ezt a Népszava sportrovatának vezetője közölte hétfőn. Ballai Attila elmondta: a Magyar Nemzet főszerkesztője, Liszkay Gábor kereste meg azzal, hogy "állítson elő" egy új sportrovatot az újság számára, a kollégák kiválasztásában pedig szabad kezet kap. A Népszava teljes sportrovata, azaz Ballai Attilán kívül Deák Zsigmond, Fábik Tibor és Novák Miklós is átmegy a Magyar Nemzethez. A kollégák saját maguk határoztak a váltásról - tette hozzá a rovatvezető.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége előző nap közleményben tiltakozott amiatt, hogy a Magyar Nemzet 2005. január 1-jei hatállyal menesztette teljes sportrovatát. A szövetség tudomása szerint az alkotóműhely tagjait konzultáció és előzetes figyelmeztetés nélkül menesztik.

Ballai Attila ezzel kapcsolatban azt mondta: a konkrét tényeket nem ismeri, "de valószínű, hogy teljes bizalomvesztés miatt menesztik a Magyar Nemzet sportújságíróit". Arra a kérdésre, hogy részéről mi az oka a lapváltásnak, azt mondta, "a 2002-es választások után döntöttem úgy, hogy nem ezt szeretném csinálni".

Szólt arról, hogy távozási szándékát hétfőn jelentette be a Népszava vezetőségének. Mint elmondta, a lap december elsejétől már nem tart igényt az ő és kollégái munkájára. A Népszava sportrovatát a továbbiakban Várnai Iván felügyeli.

A Népszava főszerkesztője, Németh Péter azt mondta, hogy a rovat távozásával váratlan helyzet elé került az újság. Az MTI megkereste Malonyai Pétert, a Magyar Nemzet sportrovatának vezetőjét is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Liszkay Gábor főszerkesztőt az MTI-nek kora délutánig nem sikerült elérnie.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.