2004. november. 15. 15:23
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Kampányt indítottak a romákért
Magyarországon a romák az egyik vesztesei a rendszerváltásnak. Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon, szociálpolitikai programokra, foglalkoztatási, oktatási, lakhatási és kifejezetten romaprogramokra van szükség - mondta Göncz Kinga, esélyegyenlőségi miniszter.
Program az Összetartó Társadalomért címmel országos kampány indult a romákkal szembeni türelem erősítése érdekében. A program PHARE-alapból, az előcsatlakozási támogatások utolsó hullámából valósul meg. A szakintézetek alkotta konzorcium három éves tervére 580 millió forintot különítettek el.
A programon belül helyet kap a kutatási rész, a kommunikációs kampány és a pedagógiai alprogram. A másik nagy elemét képezik az úgynevezett helyi tolerancia programok, amikre helyi kezdeményezésekkel lehet pályázni.
"Nem vitatkozni szeretnénk, hanem párbeszédet folytatni" - fogalmazta meg a november 12-én indult és főleg az érzelmekre ható országos médiakampány célját Teleki László romaügyi politikai államtitkár. Akkor lehet befogadó társadalmat teremteni, ha a nem roma emberek végre elismerik, hogy a magyarországi cigányságnak az oktatási és a foglalkoztatási területen nagy mértékű diszkriminációt kell elszenvednie - tette hozzá.
Az államtitkár várakozásai szerint egy év múlva mérőszámokkal tudják majd igazolni, hogy pozitív irányba változott a magyar társadalom nyitottsága a romákkal szemben.
Januárban indul a projekt kisiskolásokhoz szóló része. A tanárokat segédanyagokkal, szemléltető eszközökkel és továbbképzéssel segítik a diszkrimináció csökkentése érdekébe.
A december közepéig tartó médiakampány első hullámában a nyomtatott sajtóban, közterületi reklámfelületeken, ingyenes képeslapokon és a televíziós csatornákon lesznek láthatók az "érzelmekre ható" képek. (MTI)