2003. november. 03. 08:46
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Demecseri választás: visszalépett a Fidesz jelöltje
Fenyegetésekre hivatkozva visszalépett a Fidesz jelöltje a november 16-ára kiírt, megismételt demecseri időközi polgármester-választástól. Az MSZP szabolcsi elnöke szerint a hivatkozás minden alapot nélkülöz.
Fáky Lászlóné szerint Demecserben "végletesen eldurvult a helyzet", és - mint állítja - rá kellett jönnie, "hogy egy polgári gondolkodású, egyedülálló nőnek ma Magyarországon egy baloldali jelölttel szemben nem ildomos a közéletben szerepet vállalnia".
Tukacs István, az MSZP szabolcsi elnöke visszautasította Fáky Lászlóné állításait, szerinte Fáky Lászlóné indokai "nem a volt jelölt véleményét tükrözik, hanem a helyi Fidesz-vezetők minden alapot nélkülöző rágalmait összegzik".
Az első, október 19-én tartott korábbi választást Kis Gyula, az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért Egyesület közös jelöltje 1 547 szavazattal nyerte, míg Fáky Lászlóné 1 024 voksot kapott. Az eredményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság jogerős ítéletében megváltoztatta, és elrendelte a választás 30 napon belüli megismétlését, helyt adva a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete által benyújtott kifogásoknak.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a helyi és a területi választási bizottság által is megállapított törvénytelenségek - az, hogy Kis Gyula valótlanul állította kampányszórólapján, miszerint megkapta az ajánlószelvények több mint felét, illetve egyik támogatója szervezetten szállított szavazókat voksolni, valamint a jelölt jogtalanul oktatási intézményben kampányolt - befolyásolták a szavazás végeredményét. (MTI)