Egészségügy MTI 2011. június. 01. 20:03

Semmelweis Terv: konkrét ütemtervet vár az egészségügyi szakdolgozói kamara

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara üdvözli, hogy a kormány támogatta az egészségügy átalakításáról szóló elképzelést, hiányolja ugyanakkor az anyagból a megvalósítás konkrét ütemezését, különösen az életpályamodellel összefüggésben.

Balogh Zoltán, a kamara elnöke szerdán az MTI-nek nyilatkozva örvendetesnek nevezte, hogy az ágazat strukturális kérdéseiről a Semmelweis Terv sokkal több részletet tartalmaz, mint a tavaly ősszel bemutatott vitairat. Kedvezőnek minősítette azt is, hogy észrevételeiket, javaslataikat beépítette a végleges anyagba az egészségügyi tárca. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hét-nyolc évben mintegy 15 ezerrel csökkent az ágazatban foglalkoztatott szakdolgozók száma. Mivel az utánpótlás is hiányzik, ez az egész egészségügyi ellátást veszélyeztetni fogja - mondta. Balogh Zoltán szerint éppen ezért az ágazat munkaerőforrásának sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna kapnia az anyagban. Megjelennek ugyan az életpályamodell sarkalatos részei - tette hozzá -, de az alapilletmény rendezésének konkrét ütemezése nem szerepel a tervben.

A bérek rendezéséhez az elnök szerint a Semmelweis Tervtől függetlenül azonnali intézkedési csomagra lenne szükség, akár az idei, akár a jövő évi költségvetés terhére. Ennek érdekében a kamara egyeztetéseket kezdeményez Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral.     Az egészségügy strukturális átalakításával kapcsolatban arra figyelmeztetett: az intézmények összevonása, átszervezése további bizonytalanságot jelent majd a munkavállalóknak. Ennek elkerüléséhez a dolgozókat időben és megfelelően kell tájékoztatni az őket érintő változásokról. 

Nagy Anna kormányszóvivő, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerdán ismertette a kormány által előző nap elfogadott Semmelweis Terv részleteit. A kormány célja az egészségügyben uralkodó viszonyok rendezése és a várólisták megfelezése - emelte ki a kormányszóvivő. 

Szócska Miklós arról számolt be: a kormány döntése értelmében térségi egységekre épülő egészségszervezési intézményrendszert hoznak létre. Mint mondta, a kormány a keddi ülésén meghatározta az egészségügyi ellátórendszer átalakításának elvi kereteit. E szerint az állami egészségügyi intézmények irányításáért felelős állami egészségszervezési menedzsmentrendszert állítanak fel. A Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézmények állami tulajdonba kerülnek, és Budapesten három sürgősségi centrum alakul.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.