Már az ügyészségen a debreceni képviselők floridai útja
A nyíregyházi ügyészség vizsgálja a debreceni városvezetők floridai utazásának körülményeit. A városvezetők elvileg konferenciára mentek, valójában – minden jel szerint – csak üdültek Floridában.
A debreceni fideszes képviselők és önkormányzati alkalmazottak tavalyi floridai utazásával összefüggésben hűtlen kezelés bűntette és közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt folytat eljárást a Nyíregyházi Járási Ügyészség – közölte az Együtt-PM sajtóosztálya vasárnap az MTI-vel.
Káposznyák Istvánt, az ellenzéki pártszövetség helyi politikusát – aki a feljelentést tette az ügyben – pénteken tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség arról, hogy "a feljelentésben megjelölt magatartás a hűtlen kezelés bűntettének, és a közérdekű adattal visszaélés vétségének gyanúját kelti", ezért az elsőfokú ügyészi feladatok ellátására a Nyíregyházi Járási Ügyészséget jelölte ki – ismertette a sajtóosztály illetékese.
Az ügyben előbb a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, majd a hajdú-bihari főügyészség is elfogultságot jelentett be, ezért került az ügy a szabolcsi hatóságokhoz.
Novemberben debreceni delegáció utazott egy floridai energiakonferenciára, az utazáson az önkormányzat és számos városi cég vezetői, néhány hivatalnok, köztük a város jegyzője, valamint Pajna Zoltán alpolgármester is részt vett. "A kiutazók által a legnagyobb közösségi oldalra feltöltött képek tanúsága szerint azonban a konferenciázás helyett a résztvevők napoztak, horgásztak, koktéloztak a tengerparton. Ráadásul, mint utóbb kiderült, a kongresszus szervezői nem is tudtak a magyar résztvevőkről" – olvasható az Együtt-PM akkori közleményében.
Az érintett cég- és városvezetők tavaly novemberben – miután az ügy országos visszhangot kapott – azt közölték: saját költségükön és szabadságuk terhére utaztak. Káposznyák István áprilisban büntetőfeljelentést tett, ez alapján indult a mostani nyomozás – ismertette vasárnapi közleményében az Együtt-PM.