Sorozatbetörőket fogtak Balástyán
Elfogta és őrizetbe vette a Kisteleki Rendőrkapitányság a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósainak közreműködésével pénteken azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több betörést és lopást követett el Balástya térségében az elmúlt időszakban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
A rendőrök péntek hajnalban ütöttek rajta a gyanúsítottakon, és aznap elfogtak egy dóci nőt is, akit azzal gyanúsítanak, hogy a vasanyagok értékesítésében segédkezett. A rendőrség kihallgatásukat követően lopás bűntette megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a férfiakat, a bíróság pedig szombat délelőtt elrendelte előzetes letartóztatásukat. A gyanú szerint a tanyavilágot érintő más bűncselekményekkel is összefüggésbe hozhatók, ezért a nyomozást ezekre az ügyekre is kiterjesztik - tette hozzá a szóvivő.