Blikk: Borsod megyéből származik a mexikói drogmaffiózó
Egy borsodi faluból, Taktaszadáról származik és már fiatalon elhagyta otthonát azt a Mexikóban elfogott magyar nő, akit egy 15 éves fiú meggyilkolásában játszott szerepe miatt fogtak el - írja a Blikk.
A mexikói hadsereg tavaly júliusban fogta el a kegyetlenségéről ismert Los Zetas drogkartell 13 feltételezett tagját Puerto Escondido dél-mexikói kikötővárosban, köztük egy magyar nőt is, aki azóta is egy mexikói börtönben ül. Az elfogott magyar nőt, K. Krisztinát a Los Zetas egyik női dorgdílercsapatának vezetésével, illetve gyilkossággal vádolják.
Az ügyészek szerint K. Krisztina egy 15 éves fiú kivégzésében vett részt: Manuel Martinez Lopez holttestére K. Krisztina lakóhelyén, Bajos da Chila városkának a szélén bukkantak rá három nappal a bűnbanda elfogása előtt. A kamaszgyerek kezét-lábát összekötözték, majd egy gépkarabélyból leadott hét lövéssel végeztek vele.
A most 31 éves magyar nő - akit a mexikói bandában a La Flaca, azaz „A Sovány", illetve La Güera, „A Szőke" néven neveztek - egy borsodi faluból, Taktaszadáról származik - írja pénteki számában a Blikk. A lap szerint a jó magaviseletű lány élete szülei válása után, kamaszkorára siklott félre, amikor a környékbeli bandákhoz csatlakozott és 16 éves korára már gyereket is szült. Huszonegy évesen elment otthonról, gyermekét annak apja neveli. A lap szerint a nőnek már mexikóban is született gyereke, de családja nem sokat tud róla. Egy, a napilapnak nyilatkozó rokona szerint a nő anyja is a Blikkből tudta meg, hogy lánya több mint egy éve egy mexikói börtönben raboskodik. Az anya a Blikknek nem akart nyilatkozni.