2012. június. 06. 13:04 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 06. 13:28 Bűnügy

Megvannak a pécsi valutaváltó feltételezett gyilkosai

Elfogta a rendőrség a pécsi illegális valutaváltó feltételezett gyilkosait: a férfit és a két nőt nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Fellegi Norbert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője szerdán Pécsen, a nyomozás eredményeiről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a bűntettet a gyanú szerint az áldozatnál takarító 17 éves lány, annak 35 éves anyja, valamint az anya 42 éves élettársa követte el.

A gyanúsítottak keddre virradó éjjel kerültek kézre, pécsi lakásukon lefoglalták az áldozat otthonából elvitt értékek egy részét. A két nő beismerő vallomást tett, mindhárman őrizetben vannak, előzetes letartóztatásukról szerdán dönt a bíróság. Ha bűnösségük bebizonyosodik, a két felnőtt életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható.

A rendőr alezredes utalt rá, hogy a 62 éves bosnyák származású, 20 éve Magyarországon élő és magyar állampolgárságú valutaváltó holttestére május 29-én reggel találtak rá kertvárosi lakásában, a bűncselekmény felderítésén hatfős nyomozócsoport dolgozik.

Fellegi Norbert az elkövetés módjáról és arról, hogyan akadtak a feltételezett elkövetők nyomára, nem kívánt nyilatkozni. A zsákmánnyal kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy a gyilkosok jelentős értéket vittek magukkal. Az MTI korábban úgy értesült, hogy a valutázót több mint tíz késszúrással ölték meg.

A bűnügyi osztályvezető arra a kérdésre, hogy volt-e szexuális kapcsolat az áldozat és a nála takarító 17 éves lány között, és jártak-e hozzá más nők is takarítani, azt mondta, lehet, hogy volt testi kapcsolat közöttük, a férfinak kiterjedt kapcsolatrendszere volt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.