2012. június. 05. 12:09 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 05. 12:06 Bűnügy

Egy kiló drog volt egy ózdi fagyasztóládában

Több mint egy kilogramm kábítószert találtak a rendőrök egy fagyasztóládában Ózdon, két férfit őrizetbe vettek és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Dobi Tamás a múlt vasárnapi, június 3-ai akcióról elmondta: a kábítószer átadásakor ütöttek rajta a rendőrök a budapesti futáron és az ózdi kábítószer-kereskedőn.

A házkutatás során egy fagyasztóládában egy kilogrammnyi, kábítószernek minősülő fehér port, harminc ecstasy tablettát és más típusú bódító szereket, több mint egymillió forint készpénzt, továbbá a drog terjesztéséhez szükséges kiegészítő eszközöket, köztük egy digitális mérleget foglaltak le. Az akcióban a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is részt vettek, mert feltételezhető volt, hogy a gyanúsítottaknál fegyver van. 

A drog pontos mennyiségét és hatóanyag-tartalmát a rendőrség szakértők bevonásával állapítja meg. A lefoglalt fehér por Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rekord mennyiségűnek számít, a piaci értéke elérheti a hárommillió forintot. Az őrizetbe vett 35 éves ózdi díler korábban már hétszer volt büntetve különböző bűncselekmények miatt, míg 24 éves futár társa büntetlen előéletű.

A rendőrség az ügyben kábítószerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Hirdetés
hvg360 Görföl Tibor 2025. május. 09. 10:58

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.