Blikk: rendőrségi ügy lett a Való Világos Cristofel veréséből
Kihallgatták a rendőrségen Cristofelt, a Való Világ 19 éves volt szereplőjét súlyos testi sértés kísérlet alapos gyanúja miatt.
"Az üggyel kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni, ügyvédem ad felvilágosítást. Bízom az igazságszolgáltatásban" – mondta a Blikknek a Való Világ című valóságshow volt szereplője, Veronika, akit elmondása szerint egykori szerelme, a szintén a Való Világban szereplő 19 éves férfi, Cristofel brutálisan megvert. Veronika ügyvédje, Hyross Virág szerint a vasárnap beadott négyoldalas feljelentés nyomán példaértékű gyorsasággal intézkedett a rendőrség.
"Hétfőn már be is hívták ügyfelemet személyes sértetti kihallgatásra, ahol átadta a hatóságnak a kórházi zárójelentését és az ambulánslapot is. A kétórás eseményen ügyfelem a kérdésekre válaszolt, és részletesen elmesélte, mi történt, annak ellenére, hogy lelkileg megviseli bántalmazásának felelevenítése. A cselekmény Veronika bérelt lakásában történt, az oda-vissza költözésen vitatkoztak" – magyarázta az ügyvédnő a tettlegességig fajuló bántalmazás okát.
Azt állítják, hogy Veronikát máskor is megrángatta, lökdöste már Cristofel, durván is beszélt a lánnyal, de múlt hét csütörtökig nem történt verekedés. Hogy az alapos gyanú szerinti súlyos testi sértés megáll-e, azt majd később szakértők állapítják meg a nyomozás során, Veronika ugyanis agyrázkódást kapott, és két napot kórházban töltött.
A lány a Blikk szerint elolvasta a rendőrségen készült jegyzőkönyvet és ahol kellett, pontosított. Távozása után nem sokkal már Cristofelt hallgatták ki a nyomozók. A VV-szereplő hétfőn késő délután szabadon távozott, és a telefonját is kikapcsolta, ezért egyelőre nem sikerült őt utolérni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy az ügyben súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el. "Az üggyel kapcsolatban tanúkihallgatások történtek, illetve egy főt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozóhatóság" – tudták meg a kommunikációs osztálytól.