Bűnügy MTI 2012. március. 21. 15:43

Egy exrendőr rabolt Veszprémben

A veszprémi rendőrkapitányságon szolgált a Veszprém gyulafirátóti városrészén elkövetett hétfői rablás egyik gyanúsítottja - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

A takarékszövetkezet kirablásában részt vevő egyik férfi 2005 és 2008 között rendőrként szolgált a veszprémi rendőrkapitányságon, amely idő alatt több fegyelmi eljárás is indult ellene. Közlése szerint a férfi szolgálati viszonya 2008-ban felmentéssel szűnt meg.

"A bűncselekmény elkövetése és a nyomozás lefolytatása szempontjából azonban a VMRFK nem kezeli releváns tényként az elkövető szakmai múltját, ez az eljárás menetét nem befolyásolja" - szögezte le a szóvivő.

Hétfőn egy férfi fegyvernek látszó tárgyal a takarékszövetkezetben dolgozó nőt a pénz átadására kényszerítette, majd a kapott pénzzel távozott a helyszínről. A gyors bejelentésnek is köszönhetően a rendőrség látóterébe került egy dudari fiatalember, akit hétfő este már gyanúsítottként hallgattak ki a főkapitányság nyomozói. Éjfél körül egy másik, 27 éves veszprémi férfi is rendőrkézre került, őt a rendőrség szintén a rablásban való részvétellel gyanúsítja.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.