2012. március. 04. 14:30 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 04. 14:21 Bűnügy

Kommandósok segítségét kérték egy adócsaló elfogásához

Több tízmilliós, gabonakereskedelemmel kapcsolatos áfacsalás elkövetőjét vették őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói Komlón.

A gyanú szerint a bűncselekménnyel gyanúsított férfi - több fiktív céget felhasználva - csaknem 180 millió forint értékben adott el gabonát baranyai mezőgazdasági cégeknek. Különböző helyekről szerezte be az árut, vásárlását fiktív számlákkal igazolta, majd valótlan adóbevallást tett.

A gabonacsalás értelmi szerzője és irányítója az áfacsalás következményeit úgy akarta elkerülni, hogy egy lekötelezettjét tette meg ügyvezetőnek az egyik cégben, őt az igazgatóság nyomozói szintén elfogták.

A nyomozás eddigi adatai szerint a bűncselekménnyel az államháztartásnak több mint 50 millió forintos adóhiánya keletkezett – közölte vasárnap Ifkovics Andrea, a dél-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóság sajtóreferense.     

A gyanúsítottat több erőszakos bűncselekmény miatt már ismerték a nyomozóhatóságok. A házkutatásnál tartani kellett attól, hogy fegyvert használ, ezért a pénzügyi nyomozók kommandósok segítségét kérték az akcióhoz. A lakásban fegyvert nem, de kábítószergyanús anyagot találtak. 

A régió bűnügyi igazgatósága indítványozta a férfi előzetes letartóztatását.

Hirdetés