Bűnügy MTI 2012. március. 01. 11:04

Megszúrta a férje: nincs kihallgatható állapotban az asszony

Nincs még kihallgatható állapotban az a nő, akit férje szerdán délután több késszúrással megsebesített Kiskunmajsán, majd a férfi öngyilkosságot követett el - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Mihályné Bornemisza Eleonóra alezredes elmondta: a rendőrség szerdán még életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, amit csütörtökre átminősítettek, így emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás az öngyilkosságot elkövető férj ellen.

A házaspár vitájának nem volt szemtanúja, a házaspár három kiskorú gyermekét - akik a családi veszekedés idején nem voltak otthon - a tragédia után a nagyszülőknél helyezték el - tette hozzá.

A szóvivő közlése szerint, a családi házban történt veszekedés után a megszúrt asszony el tudott menni az orvosi rendelőig, ahol az orvos értesítette a mentőket, akik a 33 éves nőt életveszélyes állapotban szállították a kiskunhalasi kórházba. A doktor értesítette a rendőröket is, akik rövid időn belül a családi házhoz mentek, de a férfit már holtan találták.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.