2012. január. 19. 11:50 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 19. 12:26 Bűnügy

Fenntartotta a Kúria a Prikkel-ügy ítéletét

Hatályában fenntartotta csütörtökön a Kúria a Prikkel-ügy ítéletét; az egy éve született jogerős döntés ellen – amelyben apát és fiát ítélték el a mezőszilasi házaspár megölése miatt – ifjabb Németh József védője nyújtott be felülvizsgálati eljárást.

A Prikkel házaspár megölése ügyében tavaly január 20-án született jogerős ítélet, akkor a Fővárosi Ítélőtábla idősebb Németh Józsefet életfogytiglannal sújtotta, a fiát bűnsegédként 18 év fegyházzal. A felülvizsgálati eljárásban a fiú védője eljárási szabálysértésekre hivatkozott és arra, hogy ifjabb Németh József úgy nyújtott segítséget a holttestek eltüntetésében, hogy előzőleg nem tudta, apja mire készül. Ez az ügyvéd szerint nem bűnsegédként elkövetett emberölésnek, hanem bűnpártolásnak minősül.

A Kúria azonban – egyetértve az ügyésszel – úgy ítélte meg, hogy nem történtek olyan eljárási szabálysértések, amelyek hatályon kívül helyezést, új eljárás lefolytatását indokolnák. A vádhatóság képviselője azzal érvelt, hogy a korábban eljáró bíróságok gondosan mérlegelték a bizonyítékokat, a bíró pedig indokolásában hangsúlyozta, hogy felülvizsgálati eljárásban a tényállás nem támadható, a védő azonban ezt tette.

A tavaly kihirdetett jogerős döntés szóbeli indoklása szerint ifjabb Németh József tízmillió forintos kölcsönt vett fel Prikkeléktől, ám a törlesztéssel késlekedett. Emiatt 2006. december 29-én mezőszilasi otthonukba csalta a házaspárt. Közben Némethék házából apa és fia eltávolította a lehetséges szemtanúkat: az ott dolgozó férfit kocsmába küldték, idősebb Németh Józsefnét pedig ismerősökhöz vitték.

Ezután az apa - feltehetően baseballütővel – agyonverte Prikkeléket, majd holttestüket az autójukban, azzal együtt elégették. A tábla szóbeli indoklása szerint az elszenesedett földi maradványokból az emberölés módjára nehéz következtetni, csak a vádlottak tudják, pontosan miként történt a kettős gyilkosság, de az biztos, hogy ők a tettesek.

Apa és fia az eljárás során számos vallomást tett, amelyeket többször módosítottak, többször ellentmondva egymásnak is. Volt, amikor mindent tagadtak, és azt vallották, hogy uzsorások vagy kábítószeres ügy miatt felbukkanó csuklyás emberek végeztek Prikkelékkel. Volt részleges beismerésük, és olyan vallomásuk is, amelyben arról beszéltek, hogy az apa baseballütővel verte agyon a sértetteket - az első és a másodfokú bíróság végül ez utóbbira alapította ítéletét.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.