2012. január. 17. 18:08 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 17. 18:35 Bűnügy

Halálos baleset az M7-esen: felfüggesztettet kapott a román sofőr

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Siófoki Városi Bíróság azt a román állampolgárt, aki gépkocsijával halálos balesetet okozott múlt szombaton az M7-es autópálya kőröshegyi szakaszán - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Bíró Gábor közlése szerint a sofőrt a bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetéssel sújtotta, az ítélet végrehajtását 3 évre felfüggesztve, emellett Magyarország területére vonatkozóan 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A sajtószóvivő elmondta: azért kerülhetett bíróság elé az ügy és születhetett meg ilyen gyorsan az ítélet, mert az ügynek egyetlen pontja sem maradt tisztázatlan.

A román állampolgárságú M.M.I. szombat hajnalban Kőröshegy külterületén az M7-es autópálya külső sávjában haladt személygépkocsijával, a 121-es kilométerszelvénynél azonban tévesen mérte fel az előtte haladó, szintén román rendszámú kamion sebességét, és a belső forgalmi sávba áttérve kocsija jobb oldalával a másik jármű félpótkocsijának ütközött. A baleset következtében az autó jobb hátsó ülésén utazó 30 éves román nő a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság folytatott nyomozást halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. Az eljárás során őrizetbe vett sofőr az ítéletet követően hazautazhatott.

Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.