2015. július. 20. 15:50 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 20. 19:03 Instant tudomány

Gyerekharcos-múmiát találtak egy nyírfakéregben

A mágneses rezonancia (MRI) vizsgálatok tanúsága szerint egy kis harcos, 6-7 éves korában elhunyt fiú mumifikálódott holttestét rejtette a közelmúltban Szibériában, a Jamal-félszigeten feltárt nyírfakéreg burok – írja a Siberian Times angol nyelvű orosz napilap.

Az archeológusok a Zelenij Jár nevű település közelében folytatnak ásatásokat, ahol egy Perzsiához köthető ismeretlen középkori népesség temetőjét tárják fel. A nekropolisz a férfiak temetője.

Alekszandr Guszev régész az eredményekről azt mondta, hogy korábban 34 sekély sírt tártak fel, közülük 11 olyan személyek földi maradványait rejtette, akiknek összezúzták a koponyáját és összetörték a csontjait. Megtalálták egy vörös hajú férfi földi maradványait is, akinek törzsét rézlemezekkel fedték és a sír vaskést, állatbőröket, valamint medvét ábrázoló övcsatot rejtett.

Napvilágra került öt csecsemő mumifikálódott holtteste is. Az összes holttestet lábbal a Gornij Poluj nevű folyó felé helyezték végső nyugalomra, a temetkezések tájolásának vallási okai lehettek – hangoztatták a szakemberek. A sírokból előkerült tárgyi emlékek, köztük a Perzsiából készült bronztálak a 11-12. századból származnak.

Az idei ásatási szezon legérdekesebb lelete a 128 centiméter hosszú és 30 centiméter széles, emberi testet formázó burok, amely az MRI tanúsága szerint egy 6-7 éves gyermek földi maradványait rejti. A fiút állatbőrbe tekerték, törzsét rézlapokkal fedték, majd földi maradványait még egy állatbőrbe csavarták.

A kis harcost egy kis bronzfejszével fegyverezték fel, a sírban különböző eszközöket, valamint díszeket – halántékgyűrűket és medvét formázó bronzfüggőt találtak a régészek.

Alekszandr Guszev emlékeztetett arra, hogy a szibériai népesség nem mumifikálta halottait, az elhunyt holtteste a bomlást megakadályozó rézlapoknak, valamint a hideg éghajlatnak köszönhetően maradt fenn, mindössze a jobb karja és két lába károsodott az évszázadok folyamán.

"Még csak most kezdjük feltárni a burkot, és elvégezzük a második MRI-vizsgálatot is, hogy minél több részletet megismerjünk" – magyarázta a régész.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.