Szinte hihetetlen, de kutatók még mindig azt vizsgálják, hasonlóan érzékelik-e a fájdalmat a csecsemők, mint a felnőttek. Egy brit vizsgálat kimutatta, hogy a babák egy enyhe ingerre hasonló fájdalmat érzékeltek, mint a felnőttek egy négyszer olyan fájdalmas behatásra. Még a nyolcvanas években is általános volt, hogy sebészeti beavatkozások után a legkisebbek nem kaptak fájdalomcsillapítót.
A csecsemők agya a felnőttekéhez hasonló módon érzékeli a fájdalmat – derítették ki brit kutatók mágneses rezonancia képalkotó (MRI) vizsgálatokkal. Eredményeik felvetik a szükségét annak, hogy a szakemberek átértékeljék a fájdalomcsillapítást kisgyermekek esetében.
A maga nemében első ilyen jellegű vizsgálatban az Oxfordi Egyetem kutatói kimutatták, hogy fájdalom esetén az agynak ugyanazok a területei válnak aktívvá a csecsemőknél – 20 területből 18 –, mint a felnőtteknél.
A szakemberek alvó babák agyáról készítettek MRI-felvételeket, miközben a gyerekek talpát egy speciális pálcával enyhén bökdösték, ezáltal olyan érzést keltve, mintha ceruzával szurkálták volna őket. A felvételek azt mutatták, hogy agyuk ugyanazt a választ adta az enyhe bökésre, mint amikor a felnőtteket négyszer erősebb fájdalominger éri, ami azt sugallja, hogy a babáknak jóval alacsonyabb az érzékelésküszöbük.
Horror a sebészeten
"Természetesen a csecsemők nem tudják elmondani nekünk fájdalomérzésüket, és nehéz következtetni a fájdalomra vizuális megfigyelések alapján" – hangoztatta Rebeccah Slater, az Oxfordi Egyetem gyermekgyógyászati tanszékének munkatársa, a tanulmány vezetőszerzője.
"Néhányan azzal érvelnek, hogy a csecsemők agya még nem eléggé fejlett ahhoz, hogy valójában érzékelje a fájdalmat, ám tanulmányunk az első határozott bizonyítékát adta annak, hogy ez nincs így. Még az 1980-as években is általános gyakorlat volt, hogy a sebészeti beavatkozáson átesett csecsemők nem kaptak fájdalomcsillapító szert, csak izomidegi blokkolót" – tette hozzá.
Tavaly intenzív osztályon ápolt újszülöttek fájdalomcsillapításáról végzett felülvizsgálat során a szakemberek kimutatták, hogy bár ezek a kicsinyek átlag napi 11 fájdalmas beavatkozáson esnek át, 60 százalékuk egyáltalán nem kap semmilyen fájdalomcsillapítót.
"Vizsgálatunk azt jelzi, hogy ezek a gyerekek nemcsak érzik a fájdalmat, de még érzékenyebbek is lehetnek a felnőtteknél. Ha végzünk fájdalomcsillapítást a műtéten áteső idősebb gyermekeknél, meg kell vizsgálni azt, hogy a kicsinyeknek is adni kell fájdalomcsillapítót" – mondta Slater.
A kutatók 10 egészséges csecsemőt – egy-hat naposat – és 10 – 23–36 év közötti – felnőttet vizsgáltak. A csecsemőket – akik mellett ott voltak szüleik és orvosaik is – MRI-készülékbe helyezték, ahol többségük elaludt. A felvételeket agyukról akkor készítették, amikor talpukat böködték. Ezeket a felvételeket vetették egybe a felnőttek hasonló nagyságú fájdalomérzetéről készült agyfelvételeivel.
Eredményeiket a szakemberek az eLife tudományos folyóiratban tették közzé.