Instant tudomány hvg.hu 2015. február. 06. 12:04

Infografika: Amit a lakosság hisz a drogokról, és ami a valóság

Beszédes infografikán mutatták be, mekkora eltérés van a különféle élvezeti szerek valós veszélyei és aközött, amit a tényleges ismeretekkel nem rendelkező átlagember gondol róluk. A grafika két brit kutatáson alapul. Míg a szakemberek szerint az alkohol a legveszélyesebb a társadalomra és a szerhasználóra, az interneten szavazók azt tartják a legártalmatlanabbnak.

Beszédes infografikát tettek közzé január végén a BBC Free Speach című műsorának Facebook-oldalán.

A YouGov nevű internetes szavazóoldalon arról kérdezték a briteket, melyik tudatmódosító szert találják a legveszélyesebbnek. Az eredményeket összevetették egy 2010-es felméréssel, amelyben a téma szakértői osztályozták veszélyességük szerint a kábítószereket 16 kritérium alapján. A kutatásban azt is vizsgálták, mennyire veszélyes az adott szer a társadalomra, illetve a szerhasználóra.

Ahogy azt sejteni lehetett, a vélemények erősen eltértek. Az eredmények közti különbséget infografikára vetítették. Kékkel jelezték a közvéleményt, sárgával a tudományos álláspontot jelezték.

Facebook / BBC Free Speach

Mint az az ábrán is látszik, a lakosság lebecsüli az alkohol veszélyeit, és felbecsüli azokét a szerekét, amelyekről (a nagy átlagnak) nincsenek valódi ismeretei. A legélesebb különbség az alkohol mellett az LSD, a hallucinogén gomba és az extasy (MDMA) megítélésében volt, amelyeket a társadalom kiemelkedően veszélyesnek tart, miközben a tudományos tények nem ezt igazolják. A heroin és a kokain ártalmassága tekintetében jobban közelítettek a vélemények.

A grafikon hibája, hogy 2010-ben még nem vizsgálták az azóta berobbant dizájnerdrogokat.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.