A Missouri Egyetemen elvégzett kísérlet szerint az okostelefon-fétis rontja a szellemi képességeket. Önnél ott van most a telefonja?
Az iPhone-tulajdonosokra nincs túl jó hatással, ha elválasztják őket a telefonjuktól - állapították meg a Missouri Egyetem kutatói. A vizsgálat során a résztvevőkkel különböző kognitív teszteket írattak, miközben folyamatosan figyelték a szívverésüket, a vérnyomásukat, illetve az egyéb stresszre utaló jeleket. A teszt második része előtt azonban a kutatók elkérték a résztvevőktől a telefonjaikat, és a hátralévő feladatokat már „üres zsebbel” kellett megoldaniuk.
Az eredmények magukért beszélnek: a résztvevőknek mind a pulzusszáma, mind pedig a vérnyomása jelentősen megemelkedett, az alanyok egyértelműen stresszes állapotba kerültek a szeretett készülékeik puszta hiányától. Ezen felül, a kognitív feladat megoldásánál is jelentős teljesítménycsökkenést mértek a kutatók. A kísérletben résztvevők utólag idegességről, szorongásról, illetve önbizalomhiányról is panaszkodtak.
A kísérlet zavartalanságát biztosítandó, az alanyoknak előzetesen nem árulták el, hogy hamarosan meg fogják őket fosztani a „kedvenc almájuktól”: a résztvevők mindvégig úgy tudták, hogy bluetooth-rezisztens vérnyomásmérőket tesztelnek.