Az amerikai masztodon Alaszkában jóval azelőtt kihalt, hogy az emberek megjelentek volna a területen - derítették ki tudósok szénizotópos vizsgálatokkal. Arra azonban még nem találtak választ, vajon miért halhatott ki az őselefánt.
A legújabb szénizotópos kormeghatározási vizsgálatok tanúsága szerint Alaszka és Yukon területén az amerikai masztodonok több tízezer évvel azelőtt pusztultak ki, hogy megérkeztek volna az első telepesek - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismerteti.
Az amerikai masztodon (Mamut americanum/Mastodon americanus) Észak-Amerika területén élt a pleisztocén során, a 125 ezer és 10 ezer évvel ezelőtti időszakban, de az előkerült fosszíliák szerint benépesítette a mai Honduras trópusi vidékeit, ahogy a sarkkörön túli és a szubarktikus vidékeken is előfordult - olvasható a ScienceDaily hírportálon.
Az elefántfélékhez tartozó hatalmas emlősök külsőre a gyapjas mamutokra hasonlítottak, bár utóbbiaknál kisebbek voltak, és egyenesebb agyarakkal rendelkeztek. Fogmorfológiájuk alapján levelekkel, növényi szárakkal és gallyakkal táplálkoztak.
"A kutatók évtizedek óta próbálják kideríteni, hogy miként haltak ki a masztodonok - az ember okozta-e vesztüket, vagy a legutóbbi jégkorszak utáni hírtelen felmelegedés miatt tűntek-e el a Föld színéről, esetleg több tényező együttes hatása miatt pusztultak-e ki, s kihalásuk egyetlen drámai 'pillanat' műve volt vagy hosszabb időszakot vett-e igénybe" - sorolta a kérdéseket Ross MacPhee, az Amerikai Természettudományi Múzeum kurátora, a tanulmány társszerzője.
A kutatók Alaszka és Yukon különböző részein napvilágra került 36 fosszilis csontot és fogat vetettek alá szénizotópos (radiokarbonos) vizsgálatnak, az Oxfordi Egyetemen és az Irwine-i Kaliforniai Egyetemen alkalmazott eljárások csupán a csontok kollagénjére összpontosított, és nem vette figyelembe a fosszíliák tartósítására alkalmazott ragasztóanyagokat és egyéb szereket.
A tudósok meglepetésére az összes vizsgált fosszília lényegesen idősebbnek bizonyult, mint korábban feltételezték, több esetében a kora meghaladta a szénizotópos vizsgálat lehetőségeit, amely körülbelül 50 ezer évvel képes "visszamenni" az időben. A masztodonok élőhelyeit vizsgálva, s figyelembe véve egyéb ökológiai és földtani tényezőket, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az elefántszerű emlősök körülbelül 125 ezer éve, s csupán egy rövid időre telepedtek meg Alaszka és Yukon területén, amikor a legutóbbi interglaciális (jégkorszakok-közötti) periódusban enyhébbé, csapadékosabbá váló éghajlatnak köszönhetően megszaporodtak az erdőségek.
"Nem sokáig nyújtottak e vidékek menedéket a masztodonoknak, 75 ezer éve a hidegebbre, szárazabbra forduló éghajlat lokális kihalást okozott" - hangsúlyozta Grant Zazula, a yukoni paleontológiai program őslénykutatója, a tanulmány vezető szerzője, megjegyezve, hogy az ember 13-14 ezer éve kezdte benépesíteni az adott területet, így semmi szerepe nem lehetett a masztodonok helyi kihalásában.
Az elefántszerű emlősök populációi délebbi vidékeken éltek, míg 10 ezer éve a nagytestű állatok, a megafauna többi képviselőivel együtt ki nem haltak.
"Nem állíthatjuk, hogy a megafauna pusztulásában semmi szerepe sem volt az embernek, a masztodon-populáció azonban ekkorra összezsugorodott, már csupán a Nagy Tavak vidékén élt" - hangsúlyozta Ross MacPhee, megjegyezve: ez teljesen más forgatókönyv, mint amit az általánosan elfogadott nézetek sugallnak, miszerint a túlvadászat miatt haltak ki néhány évszázad leforgása alatt a masztodonok.
