Földkörüli pályára állítottak egy kutatóműholdat a lengyelek
Lengyel kutatóműholdat állított földkörüli pályára a Brite nemzetközi űrkutatási program keretében egy kínai hordozórakéta – jelentette kedden a lengyel rádió.
A Heweliusz műholdat kedd hajnalban a kínai Tajjüan műholdkilövő-központból bocsátották fel. Ez az Európai Unió által is finanszírozott Brite program második lengyel kutatóműholdja, az első, Lem nevű űreszköz tavaly óta kering a Föld körül.
A 2013. márciusában elindított Brite program keretein belül összesen hat műhold – két osztrák, két kanadai és immár két lengyel – a legfényesebb csillagokat vizsgálja. A program során az űrkutatás történetében először használnak kifejezetten tudományos célokra apró méretű, mindössze hét kilogramm tömegű úgynevezett nanoműholdakat.
Kis mérete ellenére a Heweliusz a lengyel Űrkutató Központ (CBK) szerint a legfejlettebb technológiákkal van felszerelve, ezek között van egy hazai fejlesztésű űrtávcső is.
A Heweliuszt egy, a Lengyel Tudományos Akadémia irányította szakértői csoport építette fel, a Brite program lengyel részére 14,2 millió zlotyt (mintegy 3,5 eurót) szántak az állami költségvetésből.