2014. július. 07. 16:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 07. 18:10 Instant tudomány

Színes légi felvételek kerültek elő az atomtámadás utáni Nagaszakiról

A harminc felvételt az amerikai Nemzeti Levéltár College Park-i részlegében fedezték fel, ezek közül hármat mutatott meg a japán város vezetősége a sajtónak. Nagaszakira 1945. augusztus 9-én dobott atombombát az amerikai légierő.

Az amerikai légierő által készített színes felvételek kerültek elő az atomtámadás utáni Nagaszakiról.

A felvételeket az amerikai Nemzeti Levéltár College Park-i részlegében fedezték fel, a második világháborús atomtámadás jövőre esedékes 70. évfordulójához kapcsolódóan indított kutatás során.

A júniusi vizsgálat alkalmával nagyjából harminc színes fotó került elő, és ezek közül hármat mutatott meg a japán város vezetősége a sajtó munkatársainak. Közülük egyet közzétettek az Asahi Shimbun című lap internetes oldalán.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a képek pontosan mikor készültek, ám az egyikről – amelyen a robbanás területe látható –, úgy vélik, hogy az atomtámadást követő évben készülhetett. A másik két fényképen Nagaszaki egy vasútállomása és építés alatt álló házak láthatók.

A képeket a Nagaszaki Atombomba Múzeumban fogják kiállítani, de az interneten is elérhetővé teszik őket, amint sikerül meghatározni a készítésük pontos idejét és a rajtuk látható helyszíneket.

Hirosimára 1945. augusztus 6-án dobott az amerikai légierő atombombát, Nagaszakira három nappal később.

Az alábbi felvétel már jó ideje fent van az interneten:

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.