Három szupermasszív fekete lyukra bukkantak
Három gigantikus fekete lyukat talált négymilliárd fényévre a Földtől egy nemzetközi kutatócsoport. Tömegük egyenként több mint ezermilliószorosa a Nap tömegének - közölte Ian Heywood, a csillagászok egyike.
"Ritka a több szupermasszív, azaz óriási tömegű fekete lyukból álló rendszer" - mondta el a CSIRO ausztrál tudományos kutatási szervezet munkatársa az ABC-nek.
A három fekete lyukat tartalmazó rendszert nemzetközi obszervatóriumok négy nagy erejű űrteleszkópja segítségével fedezte fel a Fokvárosi Egyetem tudósa, Roger Deane által vezetett kutatócsoport. Tanulmányuk a Nature című tudományos lapban jelent meg.
A csillagászok az SDSS J1502+1115 jelű galaxist kutatták, ott fedezték fel a három egymás körül keringő feketelyukat. Csak 465 fényév távolság volt köztük. A csillagász szerint a keringési sebességük több mint háromszázszor nagyobb a földi hangsebességnél. Ez az eddig felfedezett legszorosabb közelségben álló feketelyuk-trió.
Kutatások utalnak arra, hogy a nagyobb galaxisok közepén óriási tömegű fekete lyuk van, ám csak néhány ilyet találtak eddig, az új felfedezés alapján azonban több lehet belőlük, mint eddig vélték.