2014. június. 18. 14:23 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 18. 14:28 Instant tudomány

4-6 éven belül jöhet a Lyme-kór elleni védőoltás

Egyedülálló vakcinát fejlesztettek ki a Lyme-kór ellen cseh tudósok. A betegség ellen eddig nem volt ilyen védelem. Az új oltóanyag azonban egerekben és kutyákban elindította a megfelelő antitestek képződését.

A tudósok a dél-morvaországi Bioveta gyógyszergyárral működnek együtt. Az ivanovicei székhelyű cég az állatgyógyászati piacra akarja először bevezetni a vakcinát. Ezután tovább szeretnének lépni, hogy az emberi védőoltást is kifejlesszék – mondta Milan Raska, az Olmützi Egyetem Immunológiai Intézetének kutatója. Az állati és emberi vakcina négy-hat éven belül kerülhet forgalomba – tette hozzá.

Az oltás a betegség továbbterjedését akadályozza meg. Kutyákon végzett tesztekkel bizonyították, hogy hatásosan véd a fertőzéstől – közölte Libor Bittner, a Bioveta vezetője. Egyelőre ugyanakkor nem lehet kijelenteni, hogy minden teszt sikeres – tette hozzá.

A fejlesztésben részt vettek a brnói Állatorvos-tudományi Intézet, a prágai székhelyű Szerves Kémiai és Biokémiai Intézet, illetve az Olmützi Egyetem kutatói.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.