2014. május. 24. 14:20 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. május. 24. 14:16 Instant tudomány

Berlinnel és Béccsel erősít az ELTE

Konzorciális hálózatot hozott létre CENTRAL néven öt közép-európai egyetem, köztük az ELTE. Az összefogás célja, hogy fejlessze a regionális oktatási és kutatási együttműködést.

A programban a magyar intézmény mellett a berlini Humboldt Egyetem, a prágai Károly Egyetem, a Varsói Egyetem és a Bécsi Egyetem vesz részt.

A CENTRAL hálózat célja, hogy elmélyítse és továbbfejlessze a regionális tudományos és oktatási együttműködéseket, kiaknázza a bennük rejlő tudományos potenciált, valamint új együttműködési lehetőségeket tárjon fel. A felek mindegyike szakterületének erősségét kínálja a programban, így reményeik szerint európai szintű kiemelkedő tudományos kutatási és oktatási projektek születhetnek meg, közös kutatások és képzések jöhetnek létre.

Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.