A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Malév privatizált cég volt, a BKV azonban száz százalékban önkormányzati...
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Malév privatizált cég volt, a BKV azonban száz százalékban önkormányzati tulajdonban van. A hivatal ezt arra reagálva közölte, hogy Rogán Antal, V. kerületi polgármester, a parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke egy televíziós műsorban azt mondta, idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy mint a közelmúltban a Malév esetében.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Malév állami támogatása az EU-s szabályokkal összeegyeztethetetlen volt. A BKV azonban - a Malévval szemben - száz százalékig önkormányzati tulajdon, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig csak akkor kifogásolja az állami támogatást, ha az többszöri, kismértékű és nem áttekinthető módon történik.
Rogán Antal az TV2 reggeli műsorában azt mondta, májusig rendezni kell a BKV helyzetét. A kormány hajlandó odaadni azokat a támogatásokat, amelyek normatív alapon vagy éppen fogyasztói árkiegészítés címén járnak a közlekedési társaságnak, de az kevés, ha a főváros a nullától 1-2 milliárdig terjedő kategóriában szán csak pénzt a saját cégének működtetésére, miközben ez a legfontosabb közszolgálati feladata - fejtette ki, hozzátéve: egyetért abban Tarlós István főpolgármesterrel, hogy Budapest mozgástere korlátozott, de "azért ennek a korlátozott mozgástérnek a végéig el kellene jutni, és szerintem lehet még mit spórolni".
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.