Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. február. 08. 10:15

Megaleépítés a komáromi Nokiánál

A komáromi Nokia-gyárból ez év végéig 2300 embert bocsátanak el, közölte a cég szerdán.

A komáromi Nokia-gyárból ez év végéig 2300 embert bocsátanak el, közölte a cég szerdán. A Nokia komáromi üzemében a cégnyilvántartás adatai szerint 2010 végén 4900-an dolgoztak, a cég közleménye szerint most már csak 4400-an vannak állásban. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók felét elküldik, a cég tájékoztatása szerint „2012 végéig, fokozatosan”.

A Nokia magyarországi cége, a Nokia Komárom Kft. az Opten cégtárának adatai szerint 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rugó árbevételt ért el, míg a korábbi években ennél is nagyobb bevétellel működött: 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt jóval nagyobb, 1292 milliárdot könyvelt el árbevételként.

Orbán Viktor miniszterelnök a keddi évértékelőjében „tisztes haszon ellenében munkahelyeket és értéket teremtő” cégként emlegette – más cégek társaságában – a Nokiát.

 

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.