Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. március. 18. 15:58

Holnap megmenekülhet több ezer devizahiteles

A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, amennyiben az Országgyűlés...

A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, amennyiben az Országgyűlés hétfőn változatlan formában fogadja el az erről szóló törvénymódosító javaslatot.

A képviselők a Ház kétnapos ülésén szavazhatnak a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét állapítja meg.

A parlament az előző héten változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. Az Országgyűlés kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el.

Az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírására 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában.

 

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.