Tömegessé vált a „fekete tanácsadás” a végtörlesztés kapcsán, a hitelközvetítők kénytelenek így eljárni -állítja Duna...
Tömegessé vált a „fekete tanácsadás” a végtörlesztés kapcsán, a hitelközvetítők kénytelenek így eljárni -állítja Duna House (DH).
A Duna House szerint a pénzintézetek nem érdekeltek a folyamatban, így gyakran hátráltatják azt. A banki alkalmazott a bank érdekeit képviseli, tehát megpróbálja ellehetetleníteni azt, aki forint hitel átváltás miatt fordul a bankjához, ezzel szemben a közvetítő az ügyfél érdekeit képviseli és azt a megoldást fogja ajánlani, ami számára a legkedvezőbb árazást és legkisebb kockázatot jelenti – mondta Veisz István, a Duna House Hitel Centrumának vezetője.
A törvényhozó jóindulatú szándéka az volt a hitelközvetítők kizárásával, hogy csökkentsék a hitelt felvevők költségeit. Ennek ellenére épp az ellenkezője tapasztalható, ugyanis ahelyett, hogy a közvetítők a banktól kapnának jutalékot, - amely nem jelentkezik teherként a felvevőre – most a hitelesek fizetnek. A banknak a hitelközvetítői jutalék egyfajta kedvező „marketing költség” a drága kampányok, vagy a költséges fiókhálózati működés helyett. Az általános tanácstalanság és megemelkedett THM-ek miatt azonban az ügyfelek szívesen fizetnek akár feketén is a hiteltanácsadónak a tudásért, vagyis mégis megjelenik a költség a törvényhozói szándék ellenére.
Az információ, a tudás hatalom, s mivel milliók forognak kockán egy jó termék kiválasztásánál, néhány tíz, vagy százezer forintnyi tanácsadói díj sokaknak még így, „feketén” is megéri. Nem elítélendő az a hiteles, aki így gondolkodik. Egyetlen százaléknyi THM, egy rosszul kiválasztott konstrukció, egy elrejtett apró betűs mondat több millió forint többletterhet jelenthet érvelt a DH.
A hitelközvetítők kizárása tehát duplán balszerencsés lépés és eddig minden hozadéka az adós zsebére ment. Magasak a THM-ek, nincs banki verseny és még a közvetítőket is az adós fizeti.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.