Perbe keveredett a magyar állam és egy német cég egy somogyi földterület miatt.
Perbe keveredett a magyar állam és egy német cég egy somogyi földterület miatt.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezdeményezte a Somogy megyében gazdálkodó, német érdekeltségű Hubertus Bt.-vel kötött hosszú távú, több ezer hektárra vonatkozó földbérleti szerződés felbontását, ami miatt a társaság az osztrák választott bírósághoz fordult, a tárgyalás hamarosan megkezdődhet – tájékoztatott Csató András, a cég ügyvezetője.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos még tavaly ősszel természetkárosítás elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Nagyberek terültén található, részben a Hubertus Bt. által bérelt állami, természetvédelmi terülten történt vízeresztés miatt. Az ügyben indított nyomozás a mai napig nem zárult le.
A kormánybiztosi hivatal kifogásolta az államnak a céggel kötött hosszú távú fölhaszonbérleti szerződését is, amely szerint a hajdani Balatonnagybereki Állami Gazdaság 1992-es privatizációját követően a Hubertus hektáronként évi 10 forintért bérelhetett 7.725 hektárnyi állami területet 99 évig.
A kormánybiztos korábbi nyilatkozatai szerint alapos a gyanúja annak, hogy a szerződésben szereplő, esetenként jogszabályellenesek ítélt feltételek miatt 7-8 milliárd forintos kár érte az államot a térségben jellemző földbérleti díjjakkal számolva, ezért az NFA kezdeményezte a bérleti szerződés felbontását és a terület állami birtokba vételét.
Csató András kifejtette: az állammal kötött bérleti szerződést a Hubertus - szemben az NFA álláspontjával - továbbra is érvényesnek tekinti. A németországi Hubertus Agrarindustrielle GmbH&Co.KG többségi tulajdonában lévő Hubertus Bt. az NFA lépését követően keresetet nyújtott be a szerződésben kikötött Bécsi Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választott bírósághoz, kezdeményezve, hogy kötelezzék az NFA-t a szerződés teljesítésére.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.