A trieszti kikötői hatóság közlése szerint szeptember 2-től 2025 december 31-ig medertisztítási munkák lesznek a csatornában, amelynek rakpartján Magyarország terminált létesít. A hatóság nem sokkal korábban jóváhagyta a tervek módosítását, a rakpart elején nem lesz kompmóló. A magyar állam öt évvel korábban „vásárolt kikötőt” Triesztben.
Szeptember 2-án medertisztítási és -építési munkálatok kezdődnek abban a csatornában, amely otthont ad Magyarország konténertermináljának – jelentette be a trieszti kikötői hatáság. Az érintett területen (a Zaule csatornában) és annak közelében hajózó járműveknek 2025 december 31-ig fokozott óvatossággal kell közlekedniük, illetve minimum 50 méteres biztonsági távolságot kell tartaniuk a munkálatokban részt vevő járművektől.
Az olasz szaksajtó már pár nappal korábban beszámolt róla, hogy a meder- és rakpart-kialakítási munkák hamarosan elkezdődnek. Egyúttal arról is, hogy a kikötői hatóság illetékes bizottsága hozzájárult a tervek, illetve a koncessziós terület módosításához. Az új tervek szerint a rakpart elejéről hiányzik az a kiszögellés, móló, amely Ro-Ro-rendszerű hajók fogadására lenne alkalmas (vagyis uszályok és kompok kikötésére, amelyekre a közúti járművek egyszerűen felgördülhetnek). Az elfogadott tervek szerint a rakpart egyenes vonalban fut majd.
Ezzel együtt a koncessziós terület mérete 63,2 ezer négyzetméterről 60,5 ezer négyzetméterre csökken. Magyarország, illetve az állami Adria Port Zrt. ugyanis voltaképpen nem kikötői területet, hanem csak kikötői koncessziót vásárolt Triesztben – valamint a koncessziós terület mögötti földdarabot, amelyen a tervek szerint logisztikai központ létesül. A koncesszió 2074-ig érvényes.
Az olasz szaksajtó szerint a beruházás összértéke 206,4 millió euró (jelenlegi árfolyamon 81 milliárd forint).
Ebből 48,9 millió euróba kerül a koncessziós terület rendbetétele, fejlesztése, 157,5 millió euróba pedig a kapcsolódó magán – vagyis magyar állami – tulajdonú terület fejlesztése.
Kikötő, ahol nem lehet kikötni
A kormány, illetve a koncessziós cég, az Adria Port nem kommunikáltak a medertisztítási munkák indulásáról – sem. „A magyar terminál fejlesztésének előkészítése megfelelő ütemben halad. A partfalépítési és mederkotrási munkák ebben az évben megindulhatnak, a munkaterületet már átadtuk” – írta a HVG kérdésére augusztus elején az Adria Port Zrt., a projektcég.
A beruházás aligha tekinthető sikersztorinak, ráadásul a kormány – Szijjártó Péter külgazdasági miniszter – az első pillanattól kezdve hatalmas csúsztatásokkal tett bejelentéseket. Kezdve azzal, hogy 2019-ben bejelentette az adásvételt, a tranzakció ugyanis csak 2020 végén zárult.
Ahogy azt lapunk több cikkben feldolgozta, Magyarország nem „kikötőt vett” Triesztben, hanem egy koncessziót, egy jelen állapotában használhatatlan rakparttal, plusz egy kármentesítésre szoruló volt iparterületet, amelyet ráadásul folyamatban lévő jogi eljárások terheltek.
A terminál tényleges fejlesztésében nem is történt érdemi előrelépés mostanáig, vagyis öt év alatt.
A kormány az exportáló magyar vállalatok tengeri kapujaként igyekszik lefesteni a trieszti terminált, azonban mind a mai napig nem támasztotta alá hitelt érdemlően, piaci vállalkozások miért vennének igénybe egy kicsi, a konkurenseinél jó eséllyel majd drágábban üzemelő kikötőt.
Csak viszi a pénzt
Szijjártó Péter – igaz, még 2022 decemberében – azt ígérte, a terminál 2026-ban már működhet. A céldátum tarthatóságáról már hiába kérdezte a HVG az Adria Port Zrt. augusztus elején, erre nem válaszoltak. Ahogy arra a kérdésünkre sem, hogy miközben a kikötőprojekt látványosan nem haladt előre, mi indokolta a cégnél a fizetésemeléseket.
Ugyanis az Adria Port Zrt. mérlegbeszámolóiban a HVG felfedezte: a cégvezető éves fizetése a 2023-ban 10 ezer eurós emelés után 71 ezer euróra nőtt, továbbá a 4 felügyelőbizottsági tag éves juttatását is 2,6-szorosára emelték egy év alatt.
Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy volt miből emelni, hiszen a társaság masszívan veszteséges. A 2022-es évet, amikor a Berkeley-n végzett cégvezető, Garai Péter Tibor fizetése még csak évi 61 717 euró volt, a cég 1 millió eurós veszteséggel zárta.
A projektcég a 2023-ban is hasonló, 1 millió eurós mínuszt szedett össze, de közben a vezető fizetése évi 71 705 euróra nőtt, ami havi mintegy 2,36 millió forint. Tavaly a cégnek 442 670 eurós – közel 170 millió forintos – bérköltsége volt a 12 alkalmazottra.
Eközben nőtt a 4 felügyelőbizottsági tag – volt vagy jelenlegi minisztériumi középvezetők – éves tiszteletdíja is, mivel a 2022-es, összesen 7863 euró után tavaly már 20 675 eurót fizettek nekik. Ez fejenként és havonta 430 euró, vagyis körülbelül 170 ezer forint.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.