A főpolgármesternek nem tetszik, hogy az építési tárca magához vonná a nagyobb önkormányzati forrású beruházások levezénylését.
Vannak pozitív elemei, de „van egy nagyon súlyos veszély benne”, amit mindenképpen el kellene kerülni – így értékelte Karácsony Gergely, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnöke a szervezet hétfői elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón a Lázár János által összeállított építésügy törvényjavaslatot. A csomag társadalmi vitája jelenleg zajlik.
A főpolgármester jelezte: a törvényjavaslat szerint azoknak a beruházásoknak, amelyek nagyobb részben önkormányzati vagy állami forrásból történnek, az építési minisztérium vezérlésével kell lezajlania. Azt is megemlítette, hogy akkor is a tárca írná ki a közbeszerzést, ha egy önkormányzati cég a kezdeményező.
Ez nagyon súlyos problémákat vet fel – jelentette ki Karácsony, hozzátéve: fővárosi önkormányzati tapasztalat már van arra, hogy ez a rendszer mennyire nem működik, volt ugyanis olyan csatornázási projekt, amely éppen azért nem tudott megvalósulni, mert a centralizált rendszer nem működött.
A főpolgármester közölte, hogy május közepén Magyarországra látogat az Európai Parlament költségvetési végrehajtó bizottsága, hogy vizsgálja az uniós források felhasználásának hatékonyságát. Ennek kapcsán a MÖSZ elnöksége határozott arról, hogy a többi önkormányzati szövetséggel együtt szeretnének találkozni a delegációval, és felhívnák a figyelmet arra, hogy a centralizáció növeli azokat a bajokat, amelyek miatt ma Magyarország nem jut teljes mértékig az uniós forrásokhoz – mondta, megjegyezve, a testülettel ismertetniük kell az aggályaikat az említett a törvényjavaslatról.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.