A kormány pályáztatás nélkül jelölte ki a vevő céget, amelynek végső tulajdonosa nem ismert.
Egy csütörtök késő este közzétett kormányhatározat szerint a kabinet „egyetért a taszári repülőtér területének kereskedelmi, ipari és logisztikai célú hasznosításával kereskedelmi repülőtér kialakítása érdekében”, és ezért úgy döntött, hogy az állami tulajdonban lévő, részletesen felsorolt ingatlanrészeket „versenyeztetés mellőzésével, legalább a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értéken” értékesíteni kell.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert megbízták, hogy ez év végéig gondoskodjon az adásvételi szerződés megkötéséről az SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-vel.
Erről a cégről annyi tudható, hogy fő tevékenysége a vagyonkezelés, 2021. május 27-én alapították, jegyzett tőkéje 5 millió forint. Vezérigazgatója Cseke István, pápai üzletember. Létszámáról nincs adat. Az Opten céginformációs szolgálat szerint „nem jeleníthető meg végső tulajdonos”, aminek oka lehet például, hogy „ellentmondásos a közzététel, vagy végső tulajdonos nem képezhető a körbetulajdonlások miatt”.
Az egykori katonai repülőteret, miután a honvédség kivonult onnan, megpróbálták eladni, de sikertelenül.
A mostani kormányhatározat a 35 helyrajzi számon felsorolt telkekről azt mondja, hogy ezek „a Magyar Állam 1/1 arányú tulajdonában” állnak.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.