Ingatlan hvg.hu 2021. október. 24. 13:42

Már nem is éri meg annyira befektetésre lakást vásárolni

A lakások ára jobban nő, mint a bérleti díjaké.

A tavalyi átlagos hozamszinttől elmarad az idei a lakóingatlan-vásárlásoknál – írja a Takarék Index alapján a Portfolio. A használt lakások esetében csökkent a sajáttőkével arányos nyereség, míg a fővárosi új lakások esetében stagnált. A legnagyobb hozamot vidéki használt ingatlan vásárlásával lehet elérni, a budapesti belvárosi lakásokkal a legkisebbet, 4 és 9,5 százalék között mozognak az átlagos értékek – számol be a gazdasági portál.

Ennek hátterében az állhat, hogy visszaesett a turizmus, és általában kevesebben kerestek kiadó lakást, emiatt csökkentek a bérleti díjak. Közben viszont – bár lassabb ütemben – a lakások tovább drágultak.

Ha húszéves időtávon hasonlítjuk össze a lakásárak változását, akkor azt lehet látni, hogy 2021 első negyedévéig (2001 első negyedévétől kezdve) a lakásárak átlagosan 257 százalékkal emelkedtek, ami 7 százalékos évesített hozamot jelentett csak az árnövekedésből. 2011 és 2021 között az ingatlanárak 133 százalékkal nőttek, így tízéves távlatban az évesített hozam 9 százalékos volt. Az elmúlt egy évet azonban csak 3,4 százalékos emelkedés jellemezte.

A KSH lakbérindexe szerint országosan az előző év azonos időszakához képest 2021 júliusában 1,4 százalékkal nőttek a bérleti díjak, de Budapesten csak 0,2 százalékos volt az emelkedés. Így összességében, bár az idei nyár gyorsabb ütemű drágulást hozott, továbbra is messze elmarad az árszint a járvány előttitől, ami rontja az ingatlanok hozamtermelő képességét – írja a Portfolio.

A Takarék Index elemzése alapján 3 százalékos várható lakásár-növekedés mellett 4,9-6,7 százalékos hozamokra lehet számítani Budapesten a használt lakások piacán. Vidéken az eddigiekhez hasonlóan, ennél kicsit magasabb, 6,1 és 9,4 százalékos szintek is elérhetőek. Az új lakásoknál a hozamok Budapesten 4 és 6 százalék között alakultak a számítás szerint.

További részletek a Portfolio elemzésében.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.