Ingatlan hvg.hu 2021. szeptember. 22. 19:30

Offshore cég kért milliárdos végrehajtást az EMIH ingatlanjaira

Egy budapesti és egy mádi ingatlan is érintett.

Egymilliárd forintos végrehajtást kért az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) több ingatlanjára egy offshore cég – írja az Átlátszó.

Az EMIH tulajdonában áll a Rabbiház Kft. – részletezik –, a 2020-ban több mint egymilliós veszteséget realizáló, alkalmazottal nem rendelkező cég vagyoni részesedésének lefoglalását idén júliusban rendelték el. Az Átlátszó szerint ugyanazon a napon, amikor a Rabbiház Kft. vagyoni részesedését lefoglalták, végrehajtási jogot jegyeztek be több, az EMIH közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló épületre, összesen 2,7 millió euró, jelenlegi árfolyamon közel 1 milliárd forint értékben.

Érintett egyrészt a cég székhelye, a budapesti Baross utca 61. alatti épület – ez az EMIH tulajdona, 2016-ban kapták ajándékba a magyar államtól. A Baross utcai ingatlan mellett a cég mádi, 2016-ban 460 millió forintos európai uniós támogatással felújított Csodarabbik útja panziójára is rákerült a végrehajtási jog. Erre a jelzálogjogot 2017-ben jegyezték be, a Trivaston Limited nevére. Attól engedményezéssel a Lavamed Limited nevére került, és ez az a cég, amely idén végrehajtást kért az EMIH ingatlanaira. A Lavamed Limited egy offshore cégalapító ügynökség, az Átlátszó szerint a ciprusi Laveco Limiteden keresztül az azt részben tulajdonló Váradi Lászlóhoz köthető.

Sem Váradi, sem a Rabbiház Kft. nem árulta el az Átlátszónak, hogy miért került sor az üzletrész lefoglalásra és a végrehajtás elrendelésére.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.