Vitézy Dávid a Liszt Ferenc repülőtér buszos, vasúti és gyorsforgalmi úti megközelíthetőségének fejlesztéséről árult el részleteket.
A következő években várható repülőtéri forgalomnövekedés mindenképp szükségessé teszi a vasútvonal-kiépítést – mondta a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid a HungaroControl Kft. HC Café elnevezésű online beszélgetésén közölte, a kettes terminálra közlekedő vasút terve készen van, de egyelőre nem sikerült megállapodniuk a Budapest Airporttal. A terv szerint a repülőtér mellett futó 100-as vasútvonalról ágazna le az új szárnyvonal, a repülőtéren az egyes kifutópályával párhuzamosan haladna, és a Holiday parkoló területén vezetnék le a föld alá, ahol az állomása lenne. Onnan a vonatok egyenesen mennének tovább, majd átbújva az M0-s alatt Monor területén csatlakoznának vissza a vasúti fővonalba.
Az új vonal bekötné a kettes terminált az országos vasúthálózatba, óránként 10 vonat közlekedhetne rajta a Nyugati pályaudvarra, illetve a körvasúton át Kelenföldre és tovább a nyugati agglomeráció felé.
A terv és az engedély is megvan a reptéri vasút építéséhez
Évek óta készen vannak a tervek a budapesti reptéri vasútra, de az mégsem épül, és az egyetlen ehhez kapcsolódó hír az utóbbi időben az volt, hogy - egyes találgatások szerint a vasút miatt - visszavonták a reptéri parkolóház építési engedélyét. A hvg.hu birtokába került egy attól eltérő, kínai terv, amely erre is magyarázatot ad.
Vitézy szerint az a probléma, hogy a repülőteret működtető Budapest Airporttal korábban kötött, több évtizedre szóló megállapodásban nincs benne, hogy a területen biztosítani kell a vasút építését. A cég pedig, amelynek komoly bevétele van a taxiforgalomból, illetve a BKK buszainak jegyeladásaiból is százalékot kap, csak bérleti díj fejében engedélyezné a vasút építését – mondta Vitézy Dávid.
Új gyorsforgalmi út is kellene
A vezérigazgató kitért arra is: a repülőtéri gyorsforgalmi út tervezésére már kiírták a közbeszerzést, a cél, hogy másfél év alatt meglegyenek a tervek és az építési engedélyek.
A jelenlegi út legnagyobb problémája, hogy a kétszer egy sáv miatt nagyon nagy "zavarérzékenységi kockázatot hordoz", vagyis baleset esetén a teljes forgalom beszorul. Emellett vannak a repülőtértől független problémák is, ilyen például, hogy az út elvágja egymástól a környező kerületeket, és nincs a környéken kerékpáros infrastruktúra.
Rá sem lehet majd ismerni a ferihegyi gyorsforgalmira
Teljesen megújul a csaknem 80 éve épült ferihegyi gyorsforgalmi út.
Az ideális megoldás az lenne, ha kétszer kétsávosak lennének a felül- és aluljárók. Ez és a kötelező zajvédelem azonban a jelenleginél több helyet igényel, így biztosan házakat kell majd lebontani – közölte.
Szeretnék továbbá, ha a repülőtéri út össze lenne kötve a tervezett Galvani-hídon keresztül a budai térséggel is.
Be kellene kötni a Volán-hálózatba
Rövid távú cél a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér bekötése a regionális buszhálózatba, hogy megkönnyítsék a környékről a repülőtérre naponta utazó több ezer dolgozó munkába járását. Vitézy hozzátette, Ecserről, Maglódról, Gyömrőről és Monorról nincs közösségi közlekedés a repülőtérre, pedig ez fontos lenne, elsősorban nem a repülőtéri utasok, hanem a repülőtéri dolgozók miatt. Egyeztetnek az illetékesekkel, hogy a Volán járataival elérhető legyen a repülőtér.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.