Ingatlan hvg.hu 2020. június. 29. 17:45

Két épület van veszélyben Vác főterén, mert hiába várják az elnyert felújítási támogatást

Három éve nem tudja lehívni az elnyert négymilliárd forintot a város, más forrás pedig nincs, amiből felújíthatnák a rossz állapotú épületeket.

Ugyanabban a cipőben jár Vác, mint Szentendre: még egyik település sem tudta lehívni azt a pályázati pénzt a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ), amelyet évekkel ezelőtt megítéltek nekik, ezzel pedig különleges épületeik kerültek veszélybe. Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt pénteken az ATV Híradójának mondta el, hogy rendkívül rossz állapotban van az ország egyetlen dalmát típusú kereskedőháza, amely a belvárosukban áll. A riport nyomán aztán a váci városvezető is beszámolt a saját problémájukról.

Az októberben megválasztott LMP-s Matkovich Ilona a közösségi oldalán azt írta, hogy a város 2017-ben 4 milliárd forintos támogatást nyert el a „Barokk belváros megújítása és múzeum építés” projektre, ám eddig még semennyit nem lehetett lehívni belőle.

Ebből a pénzből lehetne felújítani Vác két emblematikus műemlék épületét, a Március 15. tér 10. számú (zöld) házat és a szintén a főtéren álló Würth házat (rózsaszín épület). Mindkét műemlék épület olyan elhanyagolt állapotban van, hogy bármikor beomolhat, amivel Vác és egyben Magyarország is pótolhatatlan építészeti kincseket veszítene el.”

A polgármester azt írta, hogy az országgyűlési képviselőnek és a pályázati pénzek fölött rendelkező MTÜ-nek is jelezte már mindezt, „eddig hiába”. Hozzátette azt is, hogy más forrásuk nincs az épületek felújítására, „és van egy olyan épületünk is, amely miatt már bírságot is kiszabtak az önkormányzatra. Ez a Katona Lajos utcai Görög templom, amelynek a tornya életveszélyes.”

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Tudatos otthon
Hirdetés