Nem beszélve a költségvetésnek okozott kárról.
Azénpénzem.hu szúrta ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elemzését, amelyben a szervezet magyar lakhatási krízisről ír. A lényeg szerintük, hogy a hazai lakásvagyon műszaki állaga gyorsan romlik, mert sok tulajdonos nem költ megfelelően lakásfelújításra, a lakhatás minőségére. Legfrissebb számításaik szerint 2019-ben mintegy 300 milliárd forint értékű lehet a szóbeli megállapodás alapján kivitelezett lakásfelújítás. Ez pedig a költségvetésnek (a kieső áfa miatt) körülbelül 80 milliárd forintos veszteséget okoz. Ez pedig, vagy legalább egy része – sugallja az elemzés – forrásként felhasználható lenne épeszű programok számára.
A kormány által indított lakásépítési, lakástámogatási programok a szervezet szerint csak akkor hatásosak, ha hosszú, legalább 8-10 éves időtávon kiszámíthatók, és elegendő forrás van mögöttük. Mint kifejtik, csak ilyen időtávba fér bele a lakossági elő-takarékosság, a munkáltató támogatási érdekeltsége, a banki érdekeltség és a költségvetés teherbíró képessége
Felhívják a figyelmet arra is, a számla nélküli kivitelezés nem csak a költségvetést, hanem minőségi és garanciális problémák miatt sokszor a megrendelőt is alaposan megkárosíthatja. A mai árak mellett azonban lakásfelújításról sokan nem is álmodhatnak. Nem csoda az árak száguldása, hiszen a tagszervezetek körében végzett felmérés szerint a lakásépítő cégek kapacitáskihasználtsága már kritikus szintet ért el. További gond lehet, hogy jelenleg a lakásépítés pörög leginkább, kérdés azonban, mire elkészülnek az épületek, talpon lesznek-e még a hozzájuk kapcsolódó cégek.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.