Ingatlan hvg.hu 2017. július. 19. 16:16

Felismeri Budapestet ebben a náci időkben játszódó filmben?

Egy ősszel a mozikba kerülő új filmben Budapest Prágát helyettesítette, és már az előzetesben több helyszín is feltűnik.

Ősszel újabb Budapesten forgatott nemzetközi produkció kerül a mozikba. A HHhH című regényből készült filmet magyarul HHhH - Himmler agyát Heydrichnek hívják címmel fogják vetíteni, és elvileg októberben mutatják be Magyarországon.

A film az úgynevezett Anthropoid hadműveletet mutatja be, amelynek során a londoni cseh ellenállás két fiatal katonát küldött Prágába, hogy meggyilkolják az SS kegyetlen vezetőjét, Reinhard Heydrichet.

A filmet nagyrészt Budapesten forgatták 2015-2016-ban, a magyar főváros több helyszíne pedig már az előzetesben is feltűnik: láthatóak benne belvárosi házak, a várbeli Oroszlános udvar és a turul-szobor, a Nyugati pályaudvar, régi sárga villamos, az Orczy tér, Lidice cseh falut pedig mintha a szentendrei skanzen játszaná.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.