Magyarország részt vehet egy kongresszusi központ megépítésében az oroszországi Cseljabinszkban, legalábbis a terület kormányzója felajánlotta ennek a lehetőségét, a magyar nagykövet szerint pedig tárgyalhatnak is a tervről.
Magyar tiszteletbeli konzulátust avatott fel Cseljabinszkban szerdán Balla János moszkvai magyar nagykövet és Ruszlan Gattarov, Cseljabinszki megye kormányzóhelyettese.
A ceremónia után Balla János a helyi nagyberuházásokban való magyar részvétel lehetőségeiről tárgyalt Borisz Dubrovszkij kormányzóval.
A kormányzó felajánlotta a magyar részvétel lehetőségét a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a BRICS-csoport országainak 2020-es csúcstalálkozójára elkészülő kongresszusi központ megépítésében.
Az építkezésben való lehetséges magyar részvételről a construction.ru orosz építőipari hírportál is beszámolt, a cikk címében szinte már kész tényként kezelve a szerepvállalást.
A cikk szerint Balla János magyar nagykövet azt javasolta, az építkezésben való részvételről a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon tárgyaljanak majd a lehetséges befektetőkkel és az Oroszországban működő magyar bankok képviselőivel.
A kongresszusi központ megtervezésére korábban nemzetközi pályázatot írtak ki, amelyet az év eleji beszámolók szerint a moszkvai Piarena tervezőiroda nyert meg egy futurisztikus, vitorlákra hasonlító épülettervvel, amely egy folyó fölött magasodna.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.