Ingatlan hvg.hu 2016. október. 17. 14:39

Kész, vége: a földdel egyenlővé tették a pécsi magasházat - fotók

Hétfő reggelre eltűnt a föld színéről a pécsi magasház. Az emblematikus épület bontását 2015 decemberében kezdték volna el, akkor még úgy volt, hogy nyár végére befejeződnek a munkálatok, de hosszas jogi huzavona után csak idén tavasszal kezdődött meg a bontás.

A magasházat az 1970-es évek közepén építették, de vázszerkezetének korróziója miatt életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. Az önkormányzat 2003-ban 360 millió forintból megerősíttette, majd eladta a házat, de többszöri tulajdonosváltás után sem sikerült hasznosítani. Az épületre végül 2013 őszén bontási határozatot adott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal, és hosszas huzavona után idén tavasszal kezdődött meg a bontás.

Pécs a Magasház nélkül
MTI / Sóki Tamás
MTI / Sóki Tamás
MTI / Sóki Tamás
MTI / Sóki Tamás

Szeptember végén még valamivel több mint négyemeletes volt a ház torzója, ahogy az alábbi anyagunkban videóval beszámoltunk róla:

Egy torzó maradt a pécsi magasházból, alig lehet ráismerni - videó

Pécs egykori legmagasabb és egyben kétes hírű épületéből már hatemeletnyi sincs, az óriásdarut is lebontották mellőle. Az egykor huszonöt emeletes tornyot az ígéretek szerint év végére teljesen eltüntetik, a helyén pedig parkot alakítanak ki játszótérrel és cukrászdával.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.