Franciaországban szép neve van a nagy vagyonokra kivetett adónak: szolidaritási adó a hivatalos elnevezés. De a Les Echos című gazdasági napilap elemzése szerint valami nagyon nem stimmel: se nem szolidáris, se nem racionális.
A hivatalos minisztériumi statisztikák szerint az ebből az adónemből származó bevétel stabil, sőt évről évre lassan még növekszik is. Viszont ha a számok mögé nézünk, rengeteg a visszásság. Mert hiába a lassú bevételnövekedés, ha az adóztatott vagyonok átlagértéke folyamatosan csökken. Ebből az következik, hogy olyanok is beleesnek a fizetési kötelezettségbe, akik valójában nem igazán gazdagok, viszont ingatlanuk értéke nő – a hivatalos becslés szerint.
Idén azok kötelesek vagyonadót fizetni, akik 1,3 millió eurónál többet érő ingatlannal rendelkeznek. Ez Franciaországban nem olyan rettentő nagy érték.
Viszont az igazán gazdagok egyszerűen emigrálnak a vagyonadó elől és svájci, luxemburgi vagy belga állandó lakhelyet és adózási helyet választanak. Ezekben az országokban a Les Echos szerint racionálisabb az adórendszer és kevesebbet kell fizetniük. Nem árt tehát a külföldi statisztikákat is böngészni, ha a leggazdagabb franciákról érdemben tudni akarunk valamit.
A Les Echos a svájci hivatalos statisztikákból kiderítette, hogy a 300 leggazdagabb svájci adózó között 49 pénzügyi okokból hivatalosan oda települt francia van. Megtudta a lap azt is, 2000 és 2014 között 43 ezer milliomos francia települt Svájcba 323 ezer közül. Sőt, 2015-ben egyetlen év alatt 10 ezren „emigráltak” Svájcba. Így lett Franciaország a világ első számú „milliomosexportőre”.
Visszatérve a 49 dúsgazdag, Svájcban adózó franciára. Nem csak az 5 és 10 milliárd euró közé tehető közvetlen adóbevételtől esik el a francia államkincstár. Ezek a gazdagok általában aktív üzletemberek, gyártulajdonosok. Tehát az általuk teremtett munkahelyek sem Franciaországban jönnek létre és a generált fogyasztás sem a francia gazdaságot lendíti előre. A Les Echos szerint tehát a nagy vagyonokra kivetett francia adó irracionális és kontraproduktív. Az igazán gazdagok külföldre települnek előle. Ez is szerepet játszik abban, amit egy nemrég végzett közvélemény-kutatás mutatott ki. Ellentétben sok más országgal, ahol a vagyonos embereket tisztelet övezi, a franciák szívből utálják a dúsgazdagokat, akiket egyben adócsalónak is tekintenek.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.