Interaktív élményközponttá alakítanák át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálját: egyebek mellett légiközlekedés-történeti kiállítást és régi repülőgépeket bemutató skanzent nyitnának itt – írja a szerdai Magyar Hírlap Somogyi-Tóth Gáborra, az Aeropark vezetőjére hivatkozva.
Az 1950-ben átadott, időközben műemlékké nyilvánított utasforgalmi épület évek óta kihasználatlan. A Malév 2012-es csődje után a forgalmat a 2-es terminálra helyezték át, az épületben csak irodák maradtak.
Somogyi-Tóth Gábor a lapnak azt mondta: az 1-esen lehetne berendezni a magyar repüléstörténeti látogatóközpontot, a 2-es terminál mellett működő repülőskanzenből pedig áttelepítenék az egykori Malév-repülőgépeket és a különleges földi járműveket.
Az épületben lenne még szimulátorközpont, étterem és ajándékbolt is. Emellett építenének több kisebb vagy egy nagyobb üvegcsarnokot, ahol a további, kisebb repülőket és légi eszközöket mutatnának be.
Az Aeropark vezetője azt mondta, hogy már tárgyalnak az elképzeléseikről kormányzati képviselőkkel, de konkrétumokat nem említett.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.